A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Mátra. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Mátra. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. június 14.

Mátrahegy

Nem akartunk nagyon korán indulni, ezért a 30-as távot szavaztuk meg. Nem sokkal 9 előtt parkoltunk le, beneveztünk, összecihelődtünk és útnak indultunk. Kati rövidebb távra nevezett, de úgy beszéltünk meg, hogy a célban találkozunk és majd együtt megyünk haza. Néhány km után jó utat is kívánt, ne várjuk őt, nekünk úgyis sietnünk kell, így Gabival és Szabolccsal hármasban haladtunk tovább.
Mire felértünk a Muzslára már nem is fáztam, ott viszont majdnem füstmérgezést kaptam :-) A pont után jött egy lefagyott szakasz, ami nagyon nem tetszett, de számítottam rá, hogy ilyenekkel találkozni fogunk. 
Mátraházán a pecsételés után rövid pihenőt tartottunk, én addig ittam egy teát, míg a többiek benyomtak egy-egy szendvicset.
Aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy Parádsasváron vagyunk, jól elbeszélgettük az időt és az utat :-) Itt kávéztunk egyet, majd rövid pihenő után indultunk a következő pont, a Sós-cseri-tető fel. Parádóhután beértük Dokit, aki a 40-es távon indult, innen már együtt mentünk tovább. A Pisztrángos-tónál megállapítottam, hogy már csak 10 km. És elindultunk a Kékes felé. Hamarosan mindenki a saját tempójára váltott az emelkedőn, ami hókásás és itt-ott kijegesedett volt, de nekem különösen tetszett ez a szakasz a túrán, jó volt végre egy kicsit komolyabbat menni...
A ponton bevártuk egymás, teát és almát kaptunk, cihelődtünk, majd tovább indultunk. 
Hamar elértük a Vályús-kúti pontot, ahol mindenfélével kínáltak, de én a pontőrök szalonnájából kértem egy katonát, mert az ott nekem nagyon kellett :-)
Búcsúzáskor felkészítettek minket a nagy sárra, de ez már nem igazán számított, tudtuk, hogy nincs már sok a célig és igen jó tempóban tettük meg az utolsó kilométereket. Mátrafüreden már Kati várt minket, a díjazás átvétele, evés, ivás, pihenés után hazaindultunk. 

Táv: 32,44 km
Szint: 1.436 m

/2012.03.10./

2010. június 29.

Vidróczky 31


Már jó ideje nem voltunk a lányokkal túrázni, amikor végre úgy nézett ki, hogy az idő is kegyes lesz hozzánk és rá is érünk. Rövid tanakodás után a Vidróczki mellett döntöttünk. Mivel estére színházjegyünk volt, 8-ra terveztük a rajtolást. Ezért ismét korán kellett kelni, 1/2 7-kor már mindannyian a kocsiban voltunk és suhantunk az autópálya felé. Aztán persze már nem is tudom miért, elkavartunk egy kicsit, ami még nem is lett volna baj, de a szerpentinen Kati rosszul lett, többszöri megállás után megszabadult a reggelijétől és sápadtan pihegett a hátsó ülésen. 3/4 9-kor Eszter kijelentette, hogy tök mindegy, hogy hol leszünk 9-kor, ő bizony elrajtoltat minket :-), mert este színházba kell menni. Szerencsénkre 9 előtt 5 perccel elparkoltam a rajtnál, így pontosan 9-kor el is tudtunk indulni, igaz elsőre nem sikerült arra a távra kapnunk itinert, amire neveztünk, de ez is megoldódott és Eszternek sem kellett a rajtoltatással vacakolnia :-) Közben még a babgulyás-palacsinta menüre is befizettünk, mert biztosan éhesek leszünk...
Napsütéses szép időben, jó tempóban indultunk útnak, így hamar elértük a Nagybátony faluszélen lévő EP-t. A S jelzésen tovább haladva egy kicsit elbizonytalanodtunk, amikor az egy "kissé benőtt" utat kellett megtalálnunk, de végül sikerült. A Bec-kútnál vizet vettünk és haladtunk tovább felfelé az öreg bükkösben. 
A Vörös-kő-kilátóba természetesen felmentünk gyönyörködni a kilátásban, de nem sok időt hagytunk a pihenésre. Mátraszentlászlón ettünk, ittunk, pecsételtettünk és mentünk tovább. Mátraszentimrén sikerült az EP-t észrevennünk, gyors pecsét, és haladunk tovább, bár itt még volt időnk bőven. Hamarosan elértük a Csörgő-patak völgyét. A patak tényleg csörög :-) Többször átkeltünk rajta, nem is tudom, hogy hányszor és miért is annyiszor, egy biztos: az egyik átkelésnél belecsúsztam, de nem ám akárhogy, rögtön fenékig :-) nem volt hideg, de azért nem esett jól vízzel teli cipőben, vizes nadrágban és bugyiban folytatni az utat... Szerencsére a nadrágom nagyon gyorsan száradt, viszont a cipőm, az ÚJ cipőm, amit nemrég még azért nem vettem fel, hogy ne legyen sáros :-), nem akart száradni, és persze benne a vastag túrazokni se nagyon. Mire a Vándor-forráshoz értünk, már tudtuk, hogy annak ellenére, hogy nem vacakoltam a vizes cuccaimmal, hanem tudtam, hogy mennünk kell tovább, hiszen nincs váltóruhám, sok időnk elment, elsősorban az átkelésekkel. Nem a szintidővel volt gond, hanem a hazaéréssel. Az Óvár söröző felé, azt latolgattuk, hogy lehet, hogy zuhanyozni nem lesz időnk, és koszosan, büdösen megyünk a színházba. Ezt hallva valaki azt javasolta, hogy teregessük ki az itinerünket az előttünk lévő székre, hogy tudják, hogy miért is vagyunk mi kissé alulöltözöttek :-) A sörözőnél már a "kemence hátamögött"-et nehezen találtuk meg, utána pedig másokkal együtt közösen kavartunk el... de végül megtaláltuk a helyes irányt, csak ugye most nem volt mindegy, hogy mivel töltjük az időt. Pecsét után a már ismert úton vissza a sörözőhöz, ahol meredeken felfelé vesszük az irányt. Hamar elérjük a Kosik-tanyát, pecsét, és öltözés, mert egy kicsit eleredt az eső. Kicsit gyorsítunk, amikor Ágasvár közelében kiértünk az útra Eszter megkérdezte, hogy sok van-e még, mondtam neki, hogy nem, de az EP a csúcson volt, ezt nem mondtam meg neki ;-) Mindenki a saját tempójában ment fel a csúcsra, megbeszéltük, hogy a büfénél talákozunk. Míg vártam rájuk be is kellett mennem, annyira elkezdett esni és meg fázni. Még több mint 5 km volt hátra és már bőven elmúlt 1/2 4, amikor innen továbbindultunk. Szinte folyamatosan az esélyeinket latolgattuk, közben Ági smsezett, hogy mit vegyen fel, mert ő otthon nyugiban készülődött, mi pedig nem is mertük neki elárulni, hogy lehet, hogy nélkülünk megy a színházba :-) Siettünk. Közben az eső elállt, szerencsénkre nem volt túl komoly. Amikor kiértünk az aszfaltra, mondtam, hogy én előre futok, hogy mire beérnek meg legyen az ebédünk, amire kb. 5 percünk lesz.
Beértem, sorba álltam, persze senki nem volt a kajánál, így kértem, hogy kerítsenek valakit, mert nagyon kell sietnünk, de a sietésről nem voltak azonosak az elképzeléseink, a bácsit azért próbáltam egy kicsit felpörgetni, mire a lányok beértek és oklevélhez jutottak, már meg is kaptuk a leveseket. A palacsintás néni nem értette, hogy mi nem kérünk tányért, csak palacsintát, a kezünkbe, de gyorsan, és már köszönjük is, megyünk, így hát kénytelen voltam a tettek mezejére lépni... :-) megszereztük a palacsintákat, mire a kocsihoz értem el is fogyott, és indultunk haza. Pontosan 5-kor indultunk. Mire Bátonyterenyére értünk elkezdett szakadni az eső, szerencsére mi már a kocsiban ültünk...

Táv:        31,6 km
Szint:      1.410 m  
Szintidő:   9,5 óra
  
/2010.05.08./

Útközben Eszter néhányszor megjegyezte, hogy menjünk lassabban... :-) 
18:15-kor szálltunk ki nála a kocsiból, 18:27-kor mind a ketten lezuhanyozva, átöltözve jöttünk már lefelé a lifttel, Ági is megérkezett közben és odaértünk időben a színházba :-) 

2010. január 31.

Téli Mátra

5-kor csörgött az óra, összekészülődtem, konstatáltam, hogy megint esett a hó, és elindultam a lányokért. Persze a rövidebb úton még nem járt senki, úgy gondoltam nem én leszek az első, mert ha elakadok ilyen korán nem lesz, aki kimentsen, kénytelen voltam a kerülő utat választani. Minden út havas volt a városban, sehol egy hókotró, hómunkások dolgoztak de csak a kb 10 fő/nap forgalmú járdákon. Hamar kiértünk az M3-ra, ahol már meg se lepődtem azon, hogy nincs letakarítva. Kamion, autó az árokban. Mi viszonylag jól haladtunk. A hó szakadt. Az első pár hókotróval Hatvan után találkoztunk, persze ellentétes irányba haladtak.
Amikor felvetettem, hogy menjünk el erre a túrára, az L-es távot javasoltam, amire nem könnyen, de rábólintottak. A héten viszont az időjárásra hivatkozva felmerült, hogy csak az M-esre menjünk. Hát jó. Útközben rákérdeztem, hogy ugye ezt már nem csökkentjük tovább...
A korai indulás ellenére csak 9:10-kor tudtunk elrajtolni az M-es távon. Akkora volt a tömeg, hogy elő se kellett venni az itinert, csak követni a kitaposott utat, másfelé nem is nagyon jártak emberek, a nagy hóban csak ez az út volt kitaposva. A hó még mindig szakadt. Lassan haladtunk. Helyenként tükör jég volt a hó alatt. Az egyik helyen el is csúsztam, mert nekem menetközben sms-t kell írnom :-)
Az első Ep-re kb együtt értünk be, pecsételtettünk, és megbeszéltük, hogy megyünk is. Eszter cipőt igazított, aztán kifelé menet mondtam, hogy nagyon lassan haladunk, gyorsítanunk kell... Egy kicsit sikerült is, a 2. Ep-re viszont már nem sikerült együtt beérnünk, Katira sokat kellett várni. Míg vártunk, felmerült, hogy át lehet nevezni az S-re, próbáltam megtudni, hogy az mit jelent, mert persze nem vettem észre, hogy benne van M-es itinerben :-) Annak a szintideje 5 óra, és még 7,7 km a célig. Tehát, nem esélytelen a beérés, ha tudunk még egy kicsit gyorsítani, az M-en viszont szinte biztos, hogy nem sikerül. Kati is beért, mondta, hogy ő mindenképpen az S-en folytatja, Eszter is hajlott rá. Mondták, hogy én menjek tovább az M-en, de már nagyon sok idő elment azzal, hogy vártam rájuk, nem lett volna lehetettlen azt hiszem, de nagyon szoros az biztos. Ezt előbb el kellett volna dönteni...
Így az erőleves és a pecsét után együtt folytattuk az S-en. Megint jeleztem, hogy sietnünk kell, mert kevés az időnk. Ki is léptünk, szerencsére nem volt előttünk hosszú nem előzhető sor, de egy idő után Katit nem láttuk, eléggé lemaradt. Megvártuk. Mondta, hogy ne várjuk rá, mert akkor nem érünk be időben, menjük, találkozunk a célban. Biztos? Biztos!
Így kettesben folytattuk. Míg várakoztunk sokan elmentek mellettünk, akik egy hosszú előzhetetlen sorban meneteltek, de nekünk nem elég gyorsan... Aztán végre jött egy olyan rész, ahol a lábszárközépig érő hóban lehetett előzni. Újabb sor, újabb lehetetlennek tűnő előzni akarás, előzés, és így tovább... Közben valahol Eszter elesett, fájt nagyon a válla, de mentünk tovább... valahol volt még egy Ep, ott azt mondták, hogy még fél óra a célig. Ránéztem az itinerre, és biztos voltam benne, hogy fél óra ilyen úton, ilyen tömegben nem elég. És hamarosan a tábla mutatta, hogy még 4,4 km. Eszter, fél óránk van rá... Futás... oké, de menj előre... 10 percünk volt még, amikor kiértünk az aszfalt útra, amin vastagon állt a letaposott hó... majdnem lehetetlennek tűnt, de még futottunk... Amikor le kellett kanyarodni a főútról, megálltam, hogy megnézzem Eszter merre jár, egy futó ment el mellettem, és bíztatott, hogy már nincs sok hátra, ne most állj meg, bírod még.... és tényleg... már nem volt sok...
És beértünk végre.
Az érkeztető helyen az egyik asztal épp üres volt. Szia, mennyiazidő? 14:09. Akkormegvan! Odaadom a papírt, ráírja, pötyög valamit a gépbe. Majd bájosan rám néz, nincs, pont egy órával kicsúsztál. Miértis? Nem 5 óra a szintidő? Nem, négy. Nem, öt! Nemdenemde... Ja, detényleg, akkorsincsmeg. Miértis??? 9:10kor indultam, és 14:09-kor itt vagyok. Jaaaa! Nem 9:00 kor indultál? Nem, nézdmegittapapíron! Akkormegvan. Naugye! Újabb pötyögés, javítottam! (Mit is??? rosszul volt rögzítve, hogy mikor indultam???) Ha nem kapsz oklevelet, akkor menj itt be az ajtón. Oké, köszi. Kaptam oklevelet, de olyat, amin nem volt rajta, hogy szintindőn belül teljesítettem. Mentem reklamálni, kitűzőt és új oklevelet kérni... Megkaptam!
Kifújtuk magunkat, ittunk egy teát, egy helyi borászt meghallgattunk a borkereső túrákról :-)
Vettem egy idei túranaptárat, mertazérttudfentlenniazinternetenmertvanakimegveszi...
Majd telefonált Kati, hogy ő a kocsinál megvár minket, nem jön már be... Elindultunk mi is, a kocsit letakarítottuk, és biztam benne, hogy ki fogunk tudni jutni a parkolóból, láttam, másoknak ez nem ment könnyen. De mi majdnem simán kijutottunk.
Gyöngyösön a Manhatten Burgerben ettünk egyet és elindultunk haza. Az autópálya már le volt tiszítva.
Itthon még 2 órányi hólapátolás várt...

eM

/2010.01.30./
Szintidő: 7 óra => 5 óra
Táv: 25,37 km => 18,6 km
Szint: 972 m => 609 m