A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Alföld. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Alföld. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. június 7.

Halmi-dűlő

Még jó előre megbeszéltem Ebolával, hogy ha Hollandiából későn érnék haza, és nem érnék oda addig, amíg rajtolni lehet, akkor telefonálok és megbeszéljük, hogy még mehetek-e... mindenképpen el akartam menni erre a rövid túrára.
Korán reggel érkeztünk meg Hollandiából, leraktam a bringám, és már épp átöltöztem, amikor megszólalt a telefonom, hogy merre járok, mikorra érek oda. Mivel nem volt forgalom, hamar kiértem. A bejáratnál találkoztunk, szia, hogy vagy, megyek nevezni, te már megvagy, nem, jövök én is. Gyorsan ment a nevezés, Ebolával is beszélgettünk egy kicsit, aztán jó utat kívánt nekünk. 
Napsütéses jó idő volt, kicsit cihelődve elindultunk, majd a sarok után megkérdeztem, hogy mi van, akkor nem futunk? Jaaa?! De! Hát nem ezen nyavalyogtál, hogy futni akarsz? :-) Na, akkor menjünk! És mondtam, hogy ha nem bírom, akkor majd nem futok tovább. Az első Ep után telefon miatt egy kicsit sétáltunk, de aztán megint futni kezdtünk. Meglepően jól bírtam. Néha, többnyire az emelkedőkön gyaloglásra váltottunk, közben megbeszéltünk az elmúlt hét eseményeit, élménybeszámolóztam, ha rajtam múlt volna ugyanott elkavarok,a hol tavaly is, de nem rajtam múlt :-) és hamar letudtuk az egészet.  Nem számítottam arra, hogy ennyire jól bírom, örültem magamnak ;-)
Emléklap, kitűző, evés, ivás, beszélgetés és még nem volt dél, mi már letudtuk a mai túrát :-)

Táv:         12,4 km
Szint:       50 m
Szintidő:    5 óra

/2010.05.02./

2009. november 23.

André Kertész emlékére 30

Némi logisztikai feladatmegoldást igényelt a túra, mivel nem körtúra volt, de ezt nem volt nehéz megoldani. 9 órakor Ráckevén a Savoyai kastélyban regisztráltunk és útnak indultunk, a kicsit hűvös, borús időben. A kastély megkerülésével indultunk, a Romantica cukrászdában nem tudták, hogy jövünk, mert zárva voltak, pedig lehet benéztünk volna ;-) Hamar kiértünk a földútra, ami nem volt annyira sáros, mint amire számítottam, majd találkoztunk az előre beígért kutyákkal. És már az első EP-n találtuk magunkat. Pecsételés után a gáton haladtunk tovább, jó sokáig, itt nem is volt sár. Majd lementünk a Duna-partra, és a második EP-n elfogyasztottuk a hot-dogot és a teát. Pont jókor jött :-) Átvágtunk Szigetújfalun, majd a HÉV sínek mellett haladtunk a szigetcsépi megállóig, ahol begyűjtöttük a pecsétet és indultunk tovább. Nagyon sokat kellett menni a faluban az aszfalton, el is kezdett fájni a lábam valami nagyon fura helyen. Meg is állapítottam, hogy nem nekem való a vízszintesen túrázás ;-) Úgy éreztem, hogy sose lesz vége a falunak, de aztán végre kiértünk az üdülő sorra, ahol a Dunával párhuzamosan mentünk egészen, egészen a harcsák, csukák sügérek tábláig, amit nagyon sokára értünk el. Nem tudom, hogy azért, mert a szint nélküli túra unalmasabb, vagy mert ez a szakasz nem annyi volt, mint amennyinek írták, de nagyon sokára értük el. Megkaptuk a pecsétünket, majd egy rövidebb aszfalt szakasz után betértünk az erdőbe, az erdészháznál pecsételés és teázás után nekivágtunk az utolsó szakasznak, aminek jó része már megint aszfalt volt :-( De legyűrtük :-)
Oklevél, jelvény, zsíros kenyér és hazaindulás.

Hááát, mit is mondjak, nagy elszántság kell a síkvidéki túrázáshoz ;-)

eM

Táv: 30,92 km
Szint: 50 m ( :-D)
Szintidő: 8 óra

/2009.11.21./