2012. június 14.

Mátrahegy

Nem akartunk nagyon korán indulni, ezért a 30-as távot szavaztuk meg. Nem sokkal 9 előtt parkoltunk le, beneveztünk, összecihelődtünk és útnak indultunk. Kati rövidebb távra nevezett, de úgy beszéltünk meg, hogy a célban találkozunk és majd együtt megyünk haza. Néhány km után jó utat is kívánt, ne várjuk őt, nekünk úgyis sietnünk kell, így Gabival és Szabolccsal hármasban haladtunk tovább.
Mire felértünk a Muzslára már nem is fáztam, ott viszont majdnem füstmérgezést kaptam :-) A pont után jött egy lefagyott szakasz, ami nagyon nem tetszett, de számítottam rá, hogy ilyenekkel találkozni fogunk. 
Mátraházán a pecsételés után rövid pihenőt tartottunk, én addig ittam egy teát, míg a többiek benyomtak egy-egy szendvicset.
Aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy Parádsasváron vagyunk, jól elbeszélgettük az időt és az utat :-) Itt kávéztunk egyet, majd rövid pihenő után indultunk a következő pont, a Sós-cseri-tető fel. Parádóhután beértük Dokit, aki a 40-es távon indult, innen már együtt mentünk tovább. A Pisztrángos-tónál megállapítottam, hogy már csak 10 km. És elindultunk a Kékes felé. Hamarosan mindenki a saját tempójára váltott az emelkedőn, ami hókásás és itt-ott kijegesedett volt, de nekem különösen tetszett ez a szakasz a túrán, jó volt végre egy kicsit komolyabbat menni...
A ponton bevártuk egymás, teát és almát kaptunk, cihelődtünk, majd tovább indultunk. 
Hamar elértük a Vályús-kúti pontot, ahol mindenfélével kínáltak, de én a pontőrök szalonnájából kértem egy katonát, mert az ott nekem nagyon kellett :-)
Búcsúzáskor felkészítettek minket a nagy sárra, de ez már nem igazán számított, tudtuk, hogy nincs már sok a célig és igen jó tempóban tettük meg az utolsó kilométereket. Mátrafüreden már Kati várt minket, a díjazás átvétele, evés, ivás, pihenés után hazaindultunk. 

Táv: 32,44 km
Szint: 1.436 m

/2012.03.10./