2010. február 11.

Barlangtól barlangig


Alig 4 órányi alvás után már csörgött is az óra, még jó, hogy éjjel egy kicsit ellapátoltam a havat, így azzal nem kellett vacakolnom. Ami a Kitörésen vizes lett, és kellett, az szerencsére megszáradt, gyorsan összekaptam magam, és indultam Katiért. Fél 9-re terveztük a rajtolást,  negyed körül a barlangnál voltunk, neveztünk, indultunk... A Mátyás-hegyre fölfelé kicsit / nagyon csúszott, Kati elővette a botját is, én megint nem hoztam... Hamar elérjük az első Ep-t. Következik a Hármashatár-hegy, ahol még van egy kicsi a pálinkából, de én kihagyom, inkább kattintok párat. Elindulunk lefelé, hamarosan elérjük a nemrég látott Határ-nyerget, majd a Hűvősvölgyi utat. Azt hittem sokkal rosszabb lesz az éjszakai túra után az út, de nem, egész jó volt. A Nagyrét megkerülése után következett a 3.ep. Felfelé többnyire előre mentem egy kicsit, mivel gyorsabban tudtam haladni. Így a Kaán Károly kilátó előtt is elléptem, hogy fel tudjak menni a kilátóba és néhány képet tudjak csinálni. Már csak nézelődtem, amikor Kati is odaért, a 4. EP-hez már együtt mentünk. Következett a Kis-hárs-hegyi kilátó, majd kiértünk az aszfaltra... emlékeztem, hogy ezen a túrán sok az aszfalt... és jött a lépcső, fel az Apáthy-sziklához, de onnan már nem volt sok a célig, csak némi aszfalt.
Egész túra alatt nem néztem az időt, tudtam, hogy viszonylag lassan haladunk, de be fogunk érni, időben. Néhol kicsit aggódtam Katiért, de minden rendben volt.
Célban pecsétek, kitűző (lehetett választani), zsíroskenyér, tea...
És irány haza.

eM

Táv:      20,5 km
Szint:    910 m  
Szintidő: 6 óra