2010. január 4.

BÚÉK20

9 órára terveztük az indulást, de sikerült elkeverednem :-) valahogy nem sikerül megjegyeznem, hogy hol melyik elágazás hová visz...
A rajtnál olyan tömeg volt, hogy amint beléptünk az ajtón, máris a sorban találtuk magunkat. Gyorsan kitöltöttük a nevezési lapokat és már a sor elejére is értünk, fizettünk és következett a másik sor, ahol az igazolófüzet kaptuk meg. És elindultunk 9:15-kor. Sokan indultak a túrán, még volt idő bőven a nevezésre és mi már 700 fölötti sorszámot kaptunk.
Januárhoz képest jó idő volt. A terepviszonyok jók voltak, én legalábbis nagyobb sárra számítottam. A túra nagy részén nagyon kellemes volt az idő, de a Hármashatár-hegyen nagy szél és köd fogadott minket, beálltunk a pecsétre várók sorába, és akkor éreztem igazán, hogy hideg is van. Ezért továbbsiettünk. Innen a Fenyőgyöngyéig tömeg volt... de ott végre oszlott egy kicsit, na meg mi is lemaradtunk... Az Árpád kilátónál szusszantunk egyet. Innen már hamar elértük az Apáty-sziklánál lévő 2. Ep-t. Aztán jött az aszfaltos nemszeretem szakasz. Majd a 3. Ep. Szépjuhásznét már a reggeli elkavarásnál is megnéztük, most ismételten és az utolsó emelkedőn feljutottunk a Nagy-Hárs-hegyi 4. Ep-hoz. A Nagy-réten lévő pontnál már éreztem, hogy kezd hűlni az idő. De már nem volt sok hátra. A tervezetthez képest 15 perccel később érkeztünk a célba, ahol megkaptuk az oklevelet és a jelvényt és beszereztük a pecséteket a mindenféle füzetkékbe. Virslit nem kértünk, de a tea jól esett. Kb. 15 perccel később indultunk a kocsihoz, akkor már nagyon fújt a szél és igazán hideg kezdett lenni - jól időzítettünk.

Ezzel a túrával "Megkezdtük a 2010-es éveket - 2010.01.02."









eM

/2010.01.02/

Táv: 19,512 km
Szint: 847 m
Szintidő: 6 óra